IRÉN (folytatás)
- Az idén nem lesz ajándék – mondom Ákosnak –, nem volt miből.
Bárány doktor felnéz, és motyogva mondja:
- Vagy igen, ki lát a jövőbe?
- Anyu, a fát miből vetted?
- Apád óráját adtam érte.
Ismét reszketnek az ablakok, decibel: háromszázötven.
- És az a szarházi elfogadta? Az az óra ért vagy százhúszezret.
- No végre maga is tud valamit. De nem fogadta el.
A gyanakvás, a kétely, a feszült figyelem, az agy teljes sebességre kapcsolása látszik most Bárány doktor arcán.
- Akkor miért adta? Nem olyan jézuskás lelkű embernek ismerem én!
- Ismeri?
- Persze. Állandó standot akar a piacon, hogy intézzem el neki.
- Intézze el neki! Kérem!
- Azt akarta? Cserébe?
- Talán az elején.
- Aztán?
- Aztán csak sírt és elment. Elhozta a fámat.
- Méghogy a Fagyott Peti sírt volna? És ingyen odaadott valamit? Phű! Mi van itt ma este? Lehet, mégis elintézem neki a standot. Az egész karácsony egy állásmegóvó ünnep lesz? Ki érti ezt?
- Magának van otthon fája?
- Nekem minek? Nekem ott a korlát, van mivel törődnöm.
- A korlát beteg vagy elesett?
- Nem. Leszarták a galambok.
Ismét nem értem, kérdezném, de a lassan kialakuló harmóniába belesivít a csengő. Összeszorul a gyomrom, Ákos riadt, a doktor kérdően néz.
- Ebben a házban te vagy a férfi! Menj! Ha baj van, itt vagyok – mutatja Bárány doktor a tízkilós ökleit.
- Várnak valakit?
- Én? Kit? Akit igazán várok, már nem jöhet. Soha!
Kintről medvedörmögés és szuszogás hallik, felviharzik bennem az öröm, lám, mégis van ajándékom, igaza van ennek a nagy állatnak, ki lát a jövőbe? Imre! Eljött! Hozzám! Akkor Szúza kirúgta… szegény.
Kivágódik az ajtó, és mint felkelő vihar zúg be a szobába Balázs! Röppen a nyakamba, ölel, a hajamat húzza. A nagymama sziluettjét látom még, ahogy dobozokat pakol, aztán László nagyapa és Imre lépnek be a szobába hátukon egy-egy fenyővel. A lábam elgyengül, elejtem Balázst, és elemi erővel tör ki belőlem a zokogás, mellyel talán kimosódik belőlem az árvaság, a magány kesernyés illata, a kiszolgáltatottságom, megaláztatásom és a vétkeim. Lehet, sok a salak, mert sokáig hüppögök. Bárány doktor a homályba húzódik, László nagyapa és Imre bután néznek a három fára. Szó nélkül odamegyek nagyapához, és két akkora puszit nyomok az arcára, belerezeg az ősz feje. Imrére rámosolygok, nagymamához odabújok egy pillanatra. Megsimogatja a fejemet… László nagyapa köhécsel, tipródik a lelkem erősen, nem tartja a fát, hanem abba kapaszkodik.
- Már hogy itt a kapu előtt összeszaladánk az én Imre ecsémmel, meg hogy fedeztetni is lehetne mán, a Balázs gyerök meg csak az anyja után nyavalyog, mondom a mamának, illetve hogy az néköm, vagy hogy is vót mán az istennyilába…
Imre szól közbe mély hangon:
- Hagyja el, kedves bátyám, ért Irén mindent!
- Akkó jó, merthogy én éppen semmit se. Mi ez az egész erdő? Én meg cepelem a vén hátamon a terhöt.
- Mondom, hozták, Nagyapa, nekem.
Kék szeme gyanakvó lesz, arca megnyúlik.
- Te es vettél magadnak?
- Én vettem az elsőt!
Számolja a fákat, számba veszi az embereket, hosszan gondolkozik, majd halkan szól csak nekem:
- Jól van, lyányom!
Ebben a három szóban kitörődik a múlt, benne van a bocsánat, a harag füstté válik és ígéri a jövőt. Nagyapának, Imrének bemutatom Bárány doktort, az öreg szívesen kezel vele:
- Az én fiam, a László, az mán említette gyakran kendet előttem. Mindig csak jó szóval, tehát én es jó szóval üdvözlöm.
- Tizennégy éve vagyok a fia társa, mondhatom, jó tőről jött László. Kár, hogy elment.
- Nem elment, hanem hívták. Akkó penig menni köllesz - és nagyon párás most az öreg szeme.
Terelném őket befelé, de Imre Ákossal már a pincébe nyomul, most nem kell senki ordibálása, dolgozik magától is. Bárány doktor zavarában nagyokat köp a tűzbe, nagymama már a konyhában csomagolja ki az elmaradhatatlan bejglit. A másik sarokba is állítok egy fát, nagyapáét pedig Imrével középre rakatom. Az lesz a központi fa, tényleg olyan a szoba, mint egy kis liget. Balázs díszeket szed elő dobozokból, ezt ide lecipelni a hegyről, mekkora szeretet kell hozzá. Pláne nagyapa természetével! Díszítünk, és fülelem Bárány doktor és nagyapa csevelyét, ahogy licitálva dicsérik Lászlót. Pedig ő csak meghalt, felállni pedig én álltam fel. Imre közelít:
- Azt hittem, egyedül leszel.
- Kirúgott?
- Ki.
- Most mi lesz veled?
- Nem tudom.
- Úgy látszik, ez a nem tudom estéje.
- Ez mit jelent?
- Hosszú, majd később. Mióta vagy te nagyapának kedves ecsém?
- Voltam fenn nála, először ki akart rúgni, de aztán beengedett.
- Miért mentél fel?
- Balázst akartam látni.
- Engem nem?
- Itt vagyok. Ákos meg nálam volt. Szerintem a nagyapja súgott neki, nálam akart maradni ma éjjel.
- Pont nálad?
- Hát erre varrj pitykét. Hogy vagy?
- Még remeg a lábam, de már állok. Legalább állok.
- Nem nézel ki jól.
- Tudom, de te sem.
- Talán rendbe jönnek a dolgok…
- Igen, talán…
Imre félrelép, mert Balázs simul a lábamhoz. Csacsogunk csacskaságokat, tele van élménnyel és örül nekem. Csak nekem. Az erdőben lassan jön nagymama, kávét készítek, most magamba zárkózom egy picit. De jó így! Nagyon jó így! A Dóm harangja nyolcat kondít, és a fa, illetve a fák gyújtására László nagyapa pókhálós butéliát vesz elő. Ennyi úton cipelni! Nagymama tölt mindenkinek, még Balázs is kap egy harapásnyit, és ahogy a nagyharang elhallgat, ott maradunk a némaságban.
Jézus jászlánál a királyok ismerték egymást, az állatok szintén, itt senki senkit sem igazán. Mindenki zavarban van, a gyertyák (mind a kettő) szépen élik az életüket, én szólalok meg fátyolos hangon:
- Ha talán az ügyvéd úr, mert hogy nagy a szókincse…
Bárány doktor előlép, most még a fülei is szépek. Miként tudja változtatni a lélek a testet?
- Ha már megkértek, felkértek, öt karácsonyfát látok a szobában, ötféle helyről érkeztek ötféle céllal. Nagyapa az Irhás-árokból cipelte be, én a városból cipeltem fel, Imre az erdőből jött. Ákos nem tudom, honnan.
- A Dóm mellett vettem.
- Én meg csak úgy kivágtam az erdőn.
- Nem fél, kedves bátyám, hogy az erdőkerülő ezt hallja?
- Nem! Ezen a részen csak egy helyen terem borókafenyő. A magáé is az, kedves ecsém. Az én szemem nem csal, meg aztán, hogy megláttam, meg is nyugodtam valamelyest. Már azér, hogy na!
- Folytatnám, ha lehet, kérem! Tehát nem tudni, hogy ki honnan lopta a fát, de ez nem is bírósági tárgyalás, lényegtelen. Én az ötödik fára kérdeznék rá. Az honnan jött, mi által ért ide?
- Az Anyu hozta – kottyant közbe Balázs.
- Nem! Ezt az az érzés hozta, amely összetart össze nem illő érzéseket, teljesen különböző embereket egy abrosz mellé ültet, s melynek lényege az anyaság. Anyára van szüksége kicsinek, nagynak, fiatalnak, öregnek. Erősnek, gyengének. Mert negyven generáció dolgozott a probléma megfejtésén, hogy hová megyünk, ideálok, vallások, filozófiák születtek ebből, de az érkezés rejtelmével soha nem foglalkoztak a Darwin kolléga kivételével. Asszony, nő, feleség, anya, anyaöl, méh és puha valóság. Ez a múltunk. Ez hozta ide az ötödik fát rejtett emocionális csatornák indíttatása által. Erre az örök törvényre iszom most.
- Kedves ecsém, ha meg nem sértem, érti, amit mond?
- Hát persze!
- Akkor jó, mer én egy mukkot se. De nem baj, békét mindenkinek.
László nagyapa nagyot iszik, koccintás mindenfelől, Nagymama Balázs ajándékát bogozza ki, én odalépek Ákoshoz:
- Neked nincs ajándékod, nem került.
Rám néz, megrázza a fejét, úgy mondja:
- Már nem baj! – és a mellemre borul egy leheletnyit, mint a fenyőárus ember, s én érzem, ismét van fiam.
Különféle állatokról, Csufi ló és Ibolya házasságáról folyik a halk, megállapodott beszélgetés Nagyapa és Imre között. Az erdő békéje hallik ki a szavukból, melyet kihasználnak erősen, de mégis védik, óvják, ápolják. Az öregnek nagyon tetszenek Tilitoli papagáj legújabb mondatai, és ígéretet tesz, hogy még újév előtt meglátogatja az őzet is. Nagymama töltöget, tálal, Balázs játszik az öregtől kapott dolgokkal. Ákos olvasgat, de minduntalan elkalandozik, látszik rebbenő szemén. Sok volt neki ez az este. Igaz, nekem is. Bárány doktor rárepült a nagyfotelre, nyög szegény a súly alatt, a teher pedig lassan kortyolgat László nagyapa borából. Láthatóan jól érzi magát. Megérdemli, bizony más embernek ismertem meg. Talán igaza volt, talán nem. De mi lesz a pénzemmel? Ezt most nem hozhatom elő még egyszer. Majd felkeresem az irodában vagy telefonálok neki, majd meglátom. Nagyapa hangja nem erősödik, mégis felkapom a fejem a kérdésre, Bárány doktor arca is rándul egyet, látszik, turbósítja az agyát sebesen.
- Hát aztán, Imre ecsém, ha mán így összejövénk, nem tudnánk elintézni a temetési kőccség dógát is? Merhogy nyomja a lelkemet erősen!
- Hagyjuk ezt most, bátyám! Nekem most nem kell az a pénz, magának meg úgysincsen most annyi. Így mondta a múltkor, nem?
- Úgy-úgy, de odaadnám a lovat.
- Miféle lovat?
- Mer úgy gondúkoztam, ugye a fiam, a László már mégse feküdhet hitelbe az anyafődbe. No ugye! Akkor meg, ha van kontraktus, fekhetik békén, mer tudhassa, én tartom a szavamat mindég. Hát úgy valahogy.
Bárány doktor előrehajol, úgy figyel, nekem ég az arcom a szégyentől.
- De nekem nem kell még egy hátas, az Ibolya meg különben is hámos.
- Hámos, hámos. De majd a kicsiny ló, mék nem is ló leszen, hanem táltosan paripa! No, erre nem gondult? Mer én adnám írásba, hogy a kicsiny ló a kedves ecsémé. Jó, ez még nem nagy érték. De aláírom papíron, hogy egy évig még én tartom, zabolom, almozom, nevelem, értek hozzá, meghiheti. Nékem neves kavalkátornak köllött volna lennem, de nem így alakút. S hiheti szépen, ha én egy másod-harmadfű csikót elvezetek száron átadásra magához, az olyan, de olyan ló leszen, hogy fiam, a László ezer évig feküdhet a helyin nyugalomba! Szóval eztet kavarintottam ebbe a dologba.
Az öreg várja a választ, de nyugodtan, nem idegesen. Ő megtette, amit meg kellett, és tudta, a többi nem rajta múlik. Imre zavartan a földet nézi, Bárány doktor hátraterpeszkedik, fülei akkorák, mint a houstoni radarok. Már megint játszik, kever, kavar, élvezi nagyon a pillanatot. Én kimennék, mert nagy a szégyenem, de nem merek. Sok minden dől el Imre válaszán. Sokáig gondolkozik, a szünetet kitölti Nagyi és Balázs bolondozása.
- Hát, tudja, kedves bátyám, én úgy látom ezt a dolgot, hogy jó is, meg nem is. Merthogy egy év az kevés, három meg már sok, ha tényleg hátasnak akarja az ember.
Alku! Alku! Az Isten áldjon meg, Imre, az okosságodért! Az öreg szeme felcsillan, egészen átlényegül, most az ő paraszti esze mérkőzik majd a tanult emberével, ez kihívás neki. Mert az alku nem visszautasítás, hanem mérkőzés, amelyből a vesztes is kiszállhat úgy, hogy nem szégyenült meg. Nem a gondolat a rossz, csak nem tudtunk megegyezni. Megmarad a becsülete az embernek és a tartása. Bárány doktor is látja ezt a húzást, vigyorog, mint akit ágyba invitálnak, de ez neki csak dominó. Ezerszer nagyobb dolgokban játszadoztak ők Lászlóval, számára ez csak olyan szünidei matiné. De az öregnek nagyon fontos!
Óvatosan kezdi a szót.
- Már mér?
- Mert ha fogatos, egy évnek utána már oda lehet kötözni az anyja mellé. De ha hátas, még két évesen is rizikós megülni, de ha hármat várunk vele, akkor magához szokik, nem hozzám, igaz?
- Igaz, igaz, ez mind igaz, de ha én tartom két és fél fűig, akkor a takarmány, az alom, a törődés, az idomítás az mind pénz, ugye? És akkó még nem is tudjuk, miként törik nyereg alá! Szóval legyen kettő év, és a parolám itt is van.
- Nem jó ez így! Maga ad zabot, szalmát, én pedig az illetményrétről viszek sarjút, szénát. Még a többi állatának is jut.
- De a zab! Igen felment az ára, ugye ez tudott.
- Meg az is tudott, hogy magának van olyan gyönyörű zabosa a kert hátában, amit csak a vak nem vesz észre, nemhogy én. És az akkor már csak majdnem a fele pénz. De üsse kő, legyen szép karácsonya. Kettő és fél év, de kérem a nyerget is.
- Micsodát?
- Láttam az istállóban egy régen nem használt szerszámot. Ki lehetne pofozni, nemes, jó anyagból csinálták. Ne tagadja, láttam.
- No nem! Az régi, még a dédapámé lehetett, az családi ereklye, azt nem. De üsse kő, két év, és megveszi a lószerszámot.
- Rendben, kedves bátyám, maga megcsináltatja, én megveszem.
- Az tenger pénz a mai világban!
- Akkor én csináltatom meg, és levonjuk az árából.
- Ez jó, itt a kezem!
Keményen paroláznak, áldomást töltenek, mikor Bárány doktor beleszól:
- Nekem van két hátasom Pomázon. A feleségemnek tartottam, mert alattam törik ketté a ló. Most már nem kell neki. Én azt ajánlom, a két lovat vigyük át a Nagyapához, és ha ellátja a két lovamat, ezért én fizetek annyit, amennyibe a kiscsikó két és fél éves tartása kerül. Jó ez így?
- Hát, nem is tudom, mert hogy ugye akkor a három ló meg még az enyém is, ugye tán állást is kéne bővíteni…
De Bárány doktorral nem lehet alkudni.
- Ne vitatkozzon, ez korrekt, szép üzlet. És ha ez alatt a fél perc alatt nem fordult meg a fejében, hogy én nem lovagolok, engem nem érdekelnek a lovak, akkor maga szépen ki tudja adni bérlovaglásra, mondom, ha ez nem csavargott az agyában, akkor nem voltam a fia méltó társa. Igaz-e? Na csapjon bele! Nagyapa csóválja a fejét, nem szoktak így átlátni rajta, de az ajánlat tényleg korrekt. Feláll, és három kemény férfikéz csap egymás tenyerébe.
Az alku megköttetett. Balázs játszik, és nem tudja, hogy az apja most, ebben a pillanatban, karácsony este lett eltemetve igazán! De Bárány doktor folytatja. Termete kiegyenesedik és fúj nagyokat.
- Ha én jó üzletet kötöttem, mindig meglágyult a szívem. Most is így van ez. Tehát, kedves bátyám, itt van ez a csekk, én előre kifizetem egy évre a lovak istállózását. Rendben?
- Hát, ha így gondújja, jó, de ez mennyi, merhogy igen rossz a szemem.
- Három millió forint.
- Mennyi?
- Maga panaszkodott, hogy felment a zab ára, nem?
- Felment, felment, de ennyire azért nem ment fel.
- Rakja el, öreg, nyugodtan. Ebben még a László pénze is benne van, hiheti.
- Akkó jó. Majd megfelezem a lyányommal, az most szűkölködik. Meg a két poronty, van hová rakni.
- Irénnel ne foglalkozzon, öreg! Ezt a pénzt én a lovakra adtam, Irénnel majd törődöm én, és akkor a kölyköknek is jut puliszka, elhiheti.
- Osztán miként törődne vele?
- Ez a másik csekk ötmillió forintról szól. Berakom a bankba, a kamatait a kedves Iréne minden hónapban felveheti. Ebből meg lehet élni.
- És a többi, ami László után maradt?
Istenem, László nagyapa mindenre rákérdez, amire én nem mertem, és ez még tetszik is ennek a vadbivalynak.
- Minden megvan hiánytalanul, de akarom, hogy talpra álljon. Akkor megkap mindent, ami maradt.
- A mennyi, ha meg nem sértem?
- Azt maga nem tudja elképzelni! Százmilliókról van szó. De nem adom oda, mert nem érett rá. Elherdálná, pedig a maga fia hozta össze, velem persze…
- Akkó miként?
- Dolgozzon! Van diplomája, esze, fiatal. Csinálunk neki egy céget, tanuljon rajta. Ha megy, én segítek, átveheti László birodalmát.
- E jó! Én se bíztam benne muslicásan. De kérdjük meg őtet is, jó leszen így, lyányom?
Tiszta mirelit az agyam, nem értek semmit, három órával ezelőtt még engedtem volna egy fenyőárusnak egy kicsiny fenyőért, most pedig nem tudom, mim is van. Csak annyit tudok mondani: köszönöm, megpróbálom.
Bárány doktor megveregeti a hátamat és odasúgja:
- Látja, nem kell mindenért mindjárt gerincre feküdni!
És mosolyog, bólogat, harákol és irgalmatlan nagyot köp a tűzbe. Nagymama ettől megrezzen, de nem teszi szóvá. László nagyapa lép most a köpködőhöz:
- Ha meg nem sértem, mér kellett emígyen intézni a kőccségeket, ha penig lett volna miből?
- Mert ez játék. De a maguké problémamegoldó, tisztességes, korrekt alku volt. Remélem, tartja!
- Hajja-e? A kezemet adtam reá! Tehát tartom akkó is, ha a pénzet villával hányom a ganéba, hogy ne legyen útba. Érti-e?
- Tudom, a fia is ilyen volt.
- Az én vérem.
- Meg a Nagymamáé.
- Hát igen, az övé is! Erre nem gondútam. De lehet benne valami.
- Lehet, pontosan ötven procent! De megbocsásson, még a gyereket el kell irányítanom.
Ákoshoz megy, fölé áll, árnyékot vet rá. Ákos felrezzen.
- Most két nap szünet után tanulgatsz egy kicsit?
- Egy hét szünet van, minek?
- Mert sokat kihagytál és folytatnod kell, amit elkezdtél. De a legfőbb szempont az, mert én kérlek. Mert még csak kérlek. Vagy mondjam is?
Ákos nevet, sima az arca.
- Ha suttogva is mond valamit, akkor igen. Ha nem, megcsinálom önként.
Egyenesen Nagyapához fordulok, tanulok én is!
- Balázs maradhat?
- Ebben az erdőben minden madárka elfér, lyányom. Vigyázz a fészkükre!
Jókívánalmak szállnak a levegőben, indulnak kifelé. Imre és nagyapa egy ideig egyfelé, Bárány doktor a városba csámpázik medvetalpain.
Lefektetem a gyerekeket, aztán megállok a kis erdő közepén. Csak három óra, és hogy megváltozott az életem, az énem, a tartásom. Talán csak azért, mert volt kihez tartoznom? Jó lenne most kimenni Lászlóhoz, de a gyerekek megijednének, hol vagyok? Sajnos adtam rá okot.
Az egyik gyertyát leveszem a fáról, kabátot kerítek magamra, és a pince utáni télikerten átmenve leülök a medence mellé. A László medencéje mellé. Minden üres most, a medence, az agyam, a szívem, mindent betölt a magánynak az a fajtája, amely azt súgja, te nem vagy egyedül, csak most alszom…
A medence sarkából előmászik egy öreg pók, keres, forgolódik, de nincs kinek, nincs mire szőni.
Talán az ellopott rózsalevelet keresi.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
